Tehát, május 14… Vártam már ezt a napot. A jegyem már jegyeladás másnapján megvolt, ha jól emlékszem. Nem is kifejezetten csak a koncert miatt vártam, hanem amiatt is, mert egy sor régi cimborával ez a koncert adta az apropót egy újabb találkozásra, és bulizásra (hahó, mindenben hibát találó kritikus barátim: igen, megdöbbentő módon egy koncertre ÉN bulizni megyek, nem pedig azért hogy vájt fülemmel mindenféle hibákra vadásszak, amiket utólag aztán jól le is írok!). Ennek megfelelően tehát már "szűlőkerületünkben" megkezdtük az alapozást a koncertre, amit a Kerepesi-Hungária sarkán található vendéglátóipari egységben, valamint társaságunk egy élelmes tagjának köszönhetően kis műanyag poharakból a bejárat felé vezető úton is lelkesen folytattunk.
A beengedés gördülékenységéről - vagyis annak hiányáról - és a benti viszonyokról most nem ejtenék szót. Mondjuk a szükségét a toi-toi-ba be nem jutó közönség nagyon gyakorlatiasan a kerítés menti bozótosban végezte szép szabályosan egymás mellett állva… A biztonságiak nem is foglalkoztak vele, szerintem ha meg akarták volna akadályozni, abból tömeges lázadás lett volna.
Nagy nehezen beverekedtük magunkat valahová a szélre. Biztonságos közelségben maradt a toi-toi és a piáspult is, nagy baj tehát nem érhetett minket. Már nem hajtott úgy a vér, hogy bemenjünk tombolni, innen nagyjából jól láttunk mindent.Egyébként az a vicc, hogy a tombolásban aztán nem volt hiány, de itt több helyünk volt, legalább nem kötött belénk senki hogy lökdösődünk :)
Várakozni nem sokat kellett, mivel elég későn érkeztünk (az előzenekarokat buktuk is, mondjuk engem nem is hoztak lázba) – felcsendült az elnyűhetetlen koncertnyitó dallam, az Extasy of Gold zenéje, amint „finoman átvezettek” egy kis Creeping Death-be. Ez mindig hálás kezdés. Most nem fogom itt számonként kielemezni a dolgot, nem figyeltem Lars elütéseit, vagy az egyéb bakikat, azért Metallica nem minden hétvégén van nálunk, kihasználtam a koncertet arra amire való: jól éreztem magam. Tomboltunk ezerrel, a For Whom The Bell Tolls-ra, az általam egyébként kevésbé kedvelt Through The Never-re, és Harvester of Sorrow-ra. A Fade to Black pedig igazi csemege mindig, mikor felcsendül. Utána jött egy kis Death Magnetic blokk.
Itt tennék egy kis kitérőt. Nekem is a régi albumok a szívem csücskei. Nekem sem annyira tetszik az új munkásság. De basszus, aki meglepődik, mi több, felháborodik azon, hogy egy World Magnetic Tour elnevezésű turné egy állomásán a zenekar az azonos című albumról merészel valamit játszani, az jó nagy balfasz. Nyilvánvaló volt, hogy lesz ilyen blokk. Én sem tomboltam rá szét magam. Nem ütöttek akkorát ezek az új dalok. Nem rosszak, de egyrészt nem is ismerem őket annyira, másrészt nem köt hozzájuk semmi „történelem”. Azért lássuk be, hogy másképp viszonyul az ember egy olyan zenéhez, amire 16 évesen már izomból headbang-elt, és végigkísérte a fiatalságát, mint ahhoz, amit 30 éves fejjel hallott először. Nekem tehát ez inkább pihenő volt. Figyeltem a bandát.
Azért egy Sad But True-t közbeszúrtak. Meg is lehetett nézni a különbséget – a közönség a régebbi nótákra azért másképp reagált, mint az újakra. Ez tény, csak ezt nem úgy kéne tálalni, hogy az újak milyen szarok voltak. Kedves kritikus társaim. Említettem már hogy bulizni kell kimenni egy koncertre?
Amikor meghallottuk a "háború zaját", rögtön tudtuk, jön egy kötelező nóta, a One. Olvastam utólag, hogy Lars elb@szta a lábdobot, stb.
(Kitérő: még a Fókusz rettenetesen hozzáértő riportere is muszájból beszúrta a riport végére hogy „Lars Ulrich még mindig nem tud dobolni” ami rendkívül elmés és tényleg, konstruktív hozzászólás. Különösen jól hangzik egy Metallica fikázása olyankor, amikor a következő riport Bikicsunáj Szarka Lászlóval volt… A műsor és a riportok színvonalát figyelembe véve kb. a seggüket a földhöz kellene verni hogy egyáltalán szóba álltak velük, nem pedig egy amúgy halál normális interjú végére egy ilyet beszúrni. De a magyar mentalitással ez tökéletesen összefért, ez is tény!).
Tehát, én ezt csak olvastam… Mert a One szóban forgó részénél a fejemet rázva teli torokból üvöltöttem, hogy
Darkness
Imprisoning me
All that I see
Absolute horror
I cannot live
I cannot die
Trapped in myself
Body my holding ceeeeell!!!
Valahogy nem volt időm, és kedvem a dobra figyelni. Aki álldogálni jár meg fülelni a Metallica koncertekre, azt tudom sajnálni, ingerszegény élete lehet. Utána sem lassítottunk, Master, Blackened, aztán a Nothing Else Matters-re nem tudom, vagy hatan-nyolcan lassúztunk összefogódzkodva, mint egy régi házibuliban, hatalmas flash volt :) az Enter Sandman alatt pedig még egy hölgyeményt is a nyakamba vettem tombolni. Buli volt, na!
Újabb kitérő, nem tudok sajnos elmenni mellette: olvastam hogy valaki a színpadi-és pirotechnikát hiányolja, merthogy egy Rammstein koncertehez képest ez milyen kevés. Kedves sixx, muszáj megszólítsalak: egy jó koncert ismérve pontosan az, ha az előadók túlzott flanc nélkül képesek jó bulit csinálni. Én nem fikázom a Rammsteint, jó zúzós zenéjük van, de lássuk be, hogy azért nem emlegethetők egy lapon a Metallicában sem zeneileg, sem minőségileg, a koncertjük nyilván nem véletlen, hogy ennyire a show-elemekre épít – aki pedig tűzijátékot akar, annak ott van augusztus 20. Ilyen értelemben tehát mondhatjuk, hogy nemokos (igen, így egyben) dolog a két zenekart összevetni. Nekem bőven elég volt hogy a Metallica koncerteken a tűzoszlop sütötte az arcomat, mert ugye nem középen voltunk. De itt jegyzem meg, magasról lesz@rtam volna azt is, ha kiállnak egy fekete pólóban és farmerban, annyi fénnyel hogy épp látszódjanak messziről is, és úgy nyomták volna végig. Nem mozizni jöttem.
A ráadásban a Helpless, a Motorbreath és a Seek & Destroy mind régi csemegék, aki „old shit”-et akart, az itt megkapta, és nem is volt rest énekelni a közönség, amennyire hallottam. Én még vártam volna egy +1-et a végére, de persze, telhetetlen vagyok, tudom...
Mik a végső benyomások? Hazudnék, ha nem írnám le: nekem is, a Bécsben látott koncert nagyobbat ütött. Ennek csak egyik oka a setlist: akkor még nem futott az új lemez, így jutott idő olyan csemegékre is, amikre itt már nem. Azért egy ennyi éves zenekarnak lehetetlen mindeki számára tetsző összeállítást a színpadra hozni. Jobban is szólt a koncert Bécsben, ez is igaz. De ez messze nem jelenti azt, hogy élvezhetetlen lett volna! Tudom, mi a kritikusok és a mindenkinél mindent jobban tudók országa vagyunk, és mindent jobban tudnánk csinálni, mint ahogy volt, de legalábbis azt mindig nagyon tudjuk, hogy mi volt a ROSSZ valamiben…
Én mindenesetre azt a saját – és a társaságunk - példájából 100%-os biztonsággal állíthatom: aki azzal a szándékkal jött a koncertre, hogy jól érzi magát és zúz egyet, az jól érezte magát és zúzott egyet. Aki nem… Nos, azokat csak sajnálni tudom. Köszi, Metallica, és remélem igazat szólt James Hetfield, amikor a végén azt mondta, hogy nagyon hamar újra találkozunk: én biztos ott leszek!
colos
Ha szeretnél hozzászólni, azt itt teheted meg!