![]()
A Faith No More 1981-ben alakult, akkoriban még Faith No Man néven, azonban ez gyorsan megváltozott - csupán egyetlen év után, amikor az eredeti billentyűs, Wade Worthington és a frontember, Mike Morris elhagyta a csapatot, ugyanis ekkortól kezdték magukat a ma is ismert néven nevezni. A banda Morris menesztése után egy egész sor énekessel megpróbálkozott, és elég gyakran cserélgették a tagokat, de ennek ellenére nem tűntek el a süllyesztőben - szerencsére.
A most szóban forgó szám az 1992-es Angel Dust albumon jelent meg, és kislemezként is megállta a helyét, ugyanis az együttes legsikeresebb dala lett, és azóta sem sikerült ezt felülmúlniuk. A frontember szerepét ekkor már Mike Patton töltötte be, akit nem cseréltek le később sem, de az ekkori gitárosuk '94-ben elhagyta a bandát, ami miatt veszítettek a népszerűségükből.
Az 1995-ös King for a Day...Fool for a Lifetime című album kiadása után került hozzájuk a végleges gitárosuk, majd 1997-ben még egy lemezt kiadtak, de '98-ben feloszlották az együttest. Több mint 10 év telt el, amíg tavaly végre újra összeálltak, és egy európai turné keretei között kis hazánkba is eljutottak.
A Midlife Crisis Mike Patton szerint egyáltalán nem azért készült el, mert úgy érezte, hogy éppen átesne rajta, ugyanis fogalma sincs, milyen lehet. Azt állítja, hogy a dal Madonnáról szól(!), akit sokszor látott a TVben és a magazinokban, és valahogy az jött le számára, hogy Madonnának lehetnek ilyen problémái. Ennek örömére sikerült is egy kiváló zúzós számot összehozniuk a még ma is aktív popdíva tiszteletére. Hallgassátok!