Dio évek óta küzdött a gyomorrákkal és sajnos a küzdelem tegnap véget ért.
Wiki:
"Ronnie James Dio (1942. július 10. – 2010. május 16.) amerikai heavy metal énekes és szövegíró. Énekelt az Elfben, a Rainbow-ban, a Black Sabbathban, majd Dio nevű zenekarával is. A heavy metal egyik legkarakteresebb előadója volt.
Eleven, csintalan gyerek volt, aki szerette olvasni a sci-fi könyveket, valamint a történelmi regényeket. Innen eredeztethetőek fantasy dalszövegei, amiket pályafutása során írt. Egyedüli gyerekként nőtt fel. Első zenei élményei már ötéves korában zenélésre késztették. A családban mindig szólt valamilyen opera, ami rá is nyomta bélyegét az énekstílusára. Először ötévesen ragadott hangszert, miután meghallotta a Harry James Bandet a rádióban. Ennek hatására kezdett el trombitán játszani. Ezután váltott basszusgitárra, amit nagyon komolyan vett. Napi 4 órát mindig gyakorolt. Majd amikor már amatőr zenekarokban játszott, rákényszerült az éneklésre is: Igazság szerint az éneklés egyáltalán nem vonzott. De amikor a bandának énekesre lett szüksége, kiderült, hogy a többiek mind pocsékul énekelnek. Nem tehettem mást, nekem kellett odaállnom a mikrofon elé. Első zenekara a The Vegas Kings volt amiből Ronnie and the Rumblers lett. Az első kislemez 1958-ban jelent meg Ronnie And The Red Caps név alatt. Először 1964-ben használta a Dio nevet, mely olaszul istent jelent. Az első két Elf lemezen azonban újra a Padanova nevet használta, mégpedig a szülei iránti tiszteletből. Az Elf kezdetben korabeli slágerzenét játszott, majd egyre több rock and roll elem került a zenéjükbe Fats Domino, Jerry Lee Lewis és Little Richard hatására. Később egyre több lett a gitár a dalainkban, és egyre rockosabb lett az összkép is. Amikor már igazi hard rockot akartunk nyomni akkor már a Deep Purple és a Cream voltak a kedvenceim. A korai operás hatásaim amúgy teljesen összekeveredtek a kedvenc rhythm and blues énekeseim stílusával, és ebből fejlődött ki az a hang amivel ma is rendelkezem. Nagy szerepe volt a hangom kialakulásának abban is, hogy a trombitálás miatt eleve helyesen vettem a levegőt és komoly tüdőtérfogattal is rendelkeztem.
![]()
Az Elf rendszeresen játszott a Deep Purple előtt, így Ritchie Blackmore tisztában volt Dio képességeivel. Connecticut államban jött oda hozzám először. Helyesebben szólva megállt mögöttem, nekem meg valami fura érzésem támadt és ahogyan hátrafordultam, megláttam őt, fekete cuccban, nyakában egy fehér gitárral, a lábán pedig fehér csizma volt. Csak annyit mondott, hogy jó énekes vagyok. Dio aztán a Rainbowban világsztárrá vált. Nemcsak óriási hangterjedelmével, de színpadi kiállásával is bekerült az elit rockénekesek közé. Fantasy szövegei pedig igazi színfoltot jelentettek. 1980-ban lett a Black Sabbath énekese. A Mob Rules album után indította be Dio zenekarát, mely kisebb nagyobb megszakításokkal a mai napig működik.
![]()
Emellett többször visszatért a Black Sabbathba (legutóbb 2006-tól Heaven and Hell néven. A 90-es években voltak gyengébb pillanatai de már egy jó ideje újra csúcsformát mutat. Jelenleg (2009 tavasz) saját önéletrajzát írja. Tőle eredeztethető a "villázás" hagyománya, melyet a Black Sabbathban kezdett mutogatni. Ozzy mindig békejeleket mutogatott a színpadról, és az első egy-két hónapban miközben vadul kiabálta a közönség, hogy Ozzy-Ozzy csakis békejeleket láttam odalentről. Erre akartam valamifajta választ adni."
Csak a DIO-val 14 lbumaot adott ki, de a többi zenekarral zenei pályája ennek többszörösét termelte. Nyugodják békében, reméljük most valahol a Metal-valhallában énekel!