Mindig örömömre szolgál, ha új kalandjátékot mutathatok be, mert a műfaj nagy rajongója és tisztelőjeként úgy érzem, az utóbbi években teljesen megérdemelten éledtek újjá ezek a sokáig halottnak hitt játékok. Remek minőségű darabok láttak napvilágot egy rakás platformon (So Blonde, Tales of Monkey Island, Ceville és még sorolhatnám), elismerésre méltó eladásokat produkálva egy olyan korban, melyben sokaknak egymás legyilkolása a legszórakoztatóbbnak tartott dolog, ha a játékok kerülnek szóba. A német Daedalic Entertainment évekkel ezelőtt az egyik úttörője volt a stílus feltámasztásának remekbe szabott, Ankh című kalandjátékával, és a csapat most visszatért, hogy egy 2D-s, rajzfilmes grafikájú point and click-kel örvendeztesse meg a kielégíthetetlen étvágyú agytornászokat.
Sajnos azonban nem mind arany, ami fénylik, és igaz ez a The Whispered World című alkotásra is. Noha rossz játékról szó sincs, hiszen egy igen kellemes programot tettek le az asztalra a derék germánok, mégis az utóbbi évek kiváló felhozatalát nézve lesz okunk miért fanyalogni a szomorú bohóc, Sadwick történetén. De ne szaladjunk annyira előre, inkább nézzük meg, miről is szól a játék! A The Whispered World főszereplője a már említett Sadwick, aki nagyapjával és bátyjával üzemelteti a család vállalkozását. Mivel ez nem más, mint egy cirkusz, valakinek nevettetnie is kell, így a folyton depressziós és magának való srácra osztják a mókamester bohóc szerepét. Sadwick utálja, hogy folyton vigyorognia és hülyéskednie kell versírás és pihenés helyett, a dolgát pedig csak megnehezíti a társulat másik két tagja, a totálisan szenilis nagypapa és a bunkó zsonglőr báty, Ben. Sadwick már kezdi elfogadni, hogy élete hátralévő részében bohócnak öltözve kell eljátszania, hogy jól érzi magát, de a sors közbeszól, és kisvártatva Sadwick lesz a kiválasztott a világ elpusztítására. Egy jóakaratú, szentimentális fiúcska hozná el a mindent elpusztító véget? Ennél bizarrabb felvetés nem sok van, és ezért Sadwicknek is nehezére esik elhinni a dolgot. Végül, jobbat nem tudván, egyetlen igazi barátjával, a Spot nevű hernyóval útra kel, hogy megváltoztassa a végzetet, és megállítsa saját magát, mielőtt túl késő lesz.
A történet maga nem rossz, az viszont, ahogyan prezentálásra kerül, már hagy maga után kívánnivalót. A forgatókönyv sokszor unalmas, túl hosszú, vagy épp abszolút érdektelen dialógusokkal traktálja a játékosokat. A legtöbb beszélgetés csapongó zagyvaságnak tűnik, és a bennük rejlő szarkasztikus humor sem elég sziporkázó. Tovább ront a dolgokon, hogy a gyenge írás miatt alig van olyan szereplő, akire emlékezni fogunk, ha végeztünk a The Whispered World-del. Már maga Sadwick sem túl szimpatikus, nehezen azonosulunk vele, a mellékszereplők pedig túl rövid ideig vannak mellettünk ahhoz, hogy akár a nevüket meg tudjuk jegyezni. Egyedül Spot visz egy kis színt a szürke felhozatalba, ő viszont nem beszél, így a legkedvesebb figurát is csupán butácska mosolya teszi szerethetővé.
Suttogó fellegek
Habár a történetvezetés nem erőssége a The Whispered Worldnek, a meseszerű hangulat és a klasszikus játékmenet olyan atmoszférát képesek teremteni, ami miatt nehezen állunk fel a játék elől. A program követi a klasszikus kalandjátékok által kitaposott ösvényt, azaz a legtöbb időt beszélgetéssel, tárgyak keresésével és logikai feladványok megoldásával fogjuk eltölteni. A műfaj állandó rákfenéi a logikátlan, sokszor szinte megoldhatatlan fejtörők, e téren azonban a The Whispered World kellemes csalódásnak bizonyult. A legtöbb feladvány értelmes, kis agyalás után megoldható, és egy-egy eszement őrültségtől eltekintve nem fogunk rosszul tervezett feladatokkal találkozni. Külön érdekesség, hogy Sadwick állatkája, Spot öt különböző formát képes felölteni. Ezeket időről időre használnunk kell a továbbjutáshoz, így Spot nem csak aranyos, de hasznos útitárs is.
Persze az átláthatóbb fejtörők nem azt jelentik, hogy a játék könnyű lenne, habár való igaz, hogy nem is nehéz. A stílus edzettebb rajongói 8-9 óra alatt végigszaladhatnak rajta, a többi, nem annyira gyakorlott kalandor pedig számoljon 12 órás játékidővel. A legtöbb kellemetlenséget az elkerülhetetlen mászkálás fogja okozni. A játék története öt fejezetre bomlik, melyek teljesen külön helyszíneken játszódnak, így mindegyik rész egy saját, zárt területet ad a kezünkbe. Ezek hol nagyobbak, hol kisebbek, közlekedni rajtunk viszont sokat kell, és sajnos Sadwick nem a sebességéről híres. Szomorú bohócunk kínzó lassúsággal vánszorog végig a képernyőn, futásról pedig még csak hírből sem hallott. Ha egyik helyszínről szeretnénk átvándorolni a másikra, és látjuk a kijáratot, akkor nyert ügyünk van, mert két kattintással ott teremhetünk. Sajnos azonban a pályák túl nagyok egy képernyőhöz, így nem tehetünk mást, mint kivárjuk, míg Sadwick odaér a kijelölt pontra.
Szerencsére a felvehető tárgyak legalább látványos, elérhető helyeken vannak, így nem kell sokat vadásznunk rájuk az egérrel. Egy-egy dolog ugyan még így is kellemetlenül a háttérbe olvad (pl. a második fejezet baltája), ez azonban a stílus velejárója, és valahol érthető, hogy egy kalandjáték nem akar mindent egyértelművé tenni.
Álomvilág tejszínhabbal
A játék technikai oldala kifejezetten barátságos. A grafika nagyon szép, a gyönyörű, kézzel festett hátterek és a magas költségvetésű rajzfilmeket is kenterbe verő karakterdesign azonnal elvarázsolja az embert. Egyedül az animációk minőségével vagyok elégedetlen. A mozgások fázisszáma roppant alacsony, ami nem illik bele a kidolgozott képbe. Valószínűleg nem volt már rá idő vagy pénz. Gépigény tekintetében nem sokat lehet elmondani a The Whispered Worldről, hiszen 2D-s, és alig igényel valamilyen hardvert. Annyit viszont megjegyeznék, hogy 16:9-es képarányokat nem támogat a játék, lévén a felbontása fixen 1024*768 (bezzeg a So Blonde!).
A szinkron sajnos legalább annyira gyenge pont, mint maga a szöveg. A szereplők hangja néha szaggatott, olyan, mintha olvasnának valamit, és úgy általában lassan beszélnek. Sadwick szájában a tej is megalszik, és egyedül a negatív szereplők szándékosan túlzásba vitt gonoszkodását sikerült igazán eltalálni. Mindez azonban csak az angol hangra igaz, a német ugyanis nagyon jó lett, szóval aki ért ezen a nyelven, jobban teszi, ha a derék germánok szinkronját választja az összecsapott angoloké helyett. A zene minden változatban egyforma, és mivel szép, nincs vele semmi baj. Kellemes, hangulatos melódiák váltják egymást csendesen, maximálisan alárendelve magukat a hangulatkeltésnek.
Összegzés
A The Whispered World nem tökéletes, de szerethető, és a műfajt sikerül sajátos hangulattal feldobnia, hogy a végeredmény összességében egy jó játék benyomását keltse. Azoknak, akik rajongói a kalandjátékoknak és szeretik a meseszerű történeteket, ajánlott a Daedalic Entertainment új point and click-je, mint ahogy a stílussal éppen ismerkedőknek is hasznos kiindulópont lehet jól eltalált feladványai és barátságos nehézségi szintje miatt. Ha viszont csak a történet, a szereplők és az örök klasszikus szövegek vonzzák az ember, jobban teszi, ha vár egy másik kalandra.
(forrás: ipon.hu)