![]()
Egy csoport kínai és török evangélikus felfedező azt állítja, hogy fa maradványokat találtak az Ararat hegyen, Kelet-Törökországban.
A szenesedés bizonyítja, hogy a lelet 4800 éves - vagyis abból a korszakból származik, amikor a történet szerint a bárka is létezett.
Yeung Wing-Cheung, a Noé Bárkája Minisztérium nemzetközi kutatócsportjából azt mondta: "Nem 100%, hogy ez Noé bárkája, de szerintünk 99,9% a valószínűsége."
Azt is elárulta, hogy az építmény több különböző helyiséggel rendelkezett, amelyekből néhány fa gerendákkal kiékelve, amelyeket valószínűleg állatok tartására használtak.
Az evangélikus régészcsoport kiásott egy emberi települést is, amilyet még soha sem találtak 3300 méternél magasabban.
A helyi török hivatalnokok kérvényezni fogják Ankara központi kormányánál, hogy a helyszínt UNESCO világörökségi státuszba helyezzék, ezzel védve a területet az ásatás idejére.
A biblia úgy tartja, hogy Isten elhatározta, elárasztja a Földet, amikor látta, az emberek milyen erkölcstelenek. Akkor azt mondta Noénak, hogy építsen egy bárkát, és vigyen magával minden állatfajból két egyedet. Miután az áradás visszahúzódott, a biblia szerint a bárka egy hegyen kötött ki.
Sokan hiszik, hogy az Ararat hegy, ami a régió legmagasabb pontjának számít, az a hely, ahol a bárka és utasai partra szálltak.